Harmadik alkalommal rendezték meg a vidéki amatőr színjátszó hagyományok újraélesztését támogató Pajtaszínházi Szemlét Budapesten, a Nemzeti Színházban. A kétnapos programhoz az ország mind a 19 megyéjéből csatlakoztak lelkes amatőr társulatok.
2017 őszén már harmadik alkalommal indította útjára a Pajtaszínház programot az NMI Művelődési Intézet, a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával. A kétnapos program megnyitó ünnepségén köszöntőt mondott Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára is, aki a Pajtaszínházi program célkitűzéseit méltatta.
A Pajtaszínházi program során az ország 19 megyéjében, rendszerint 5000 fő alatti településeken alakulnak társulatok, akik hónapokon át tartó lelkes és kitartó munka után a Nemzeti Színházban mutathatják be előadásaikat. Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke és a Nemzeti Színház vezérigazgatója megnyitó beszédében kiemelte, fontos, hogy a vidék is magáénak érezze a nemzet színházát.