Ötnapos néptánc tábort szervezett a Belencéres Néptáncegyüttes és a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központ. A táborban a gyermekek Békés megyei néptáncokkal és népi gyermekjátékokkal ismerkednek meg.
A Belencéres Néptáncegyüttes és a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központ már hosszú évek óta szervezi meg népszerű nyári néptánctáborát, melynek fő iránya, hogy a különböző foglalkozások a hagyományőrzés jegyében valósulnak meg.
A táborban résztvevő 6 és 13 év közötti gyerekek egy részét többnyire helyi és környékbeli fiatalok alkotják, de vannak köztük olyanok is, akik messzebbről, sőt külföldről érkeztek és már nem először térnek vissza a táborba.
A gyermekek az 5 nap alatt néptánc-pedagógusokkal sajátítják el a lépéseket, de a tánc mellett különböző foglalkozásokon is részt vesznek a Békés-dánfoki Üdülőközpontban.
A fiatalok az öt nap alatt tanultakról, az elsajátított lépésekről és táncokról a táborzáró eseményen adnak majd számot.