Karácsony előtti figyelemfelhívó és adománygyűjtő akciót indított novemberben a Békéscsabai Jókai Színház, Lessing úr–projekt címmel, a Csabai Állatvédők Közhasznú Egyesület munkájának segítésére. A gyűjtés véget ért, és az adományok átadása megtörtént.
A Békéscsabai Jókai Színház november 5-én indította el Lessing úr néven jótékonysági projektjét, amely a Sárkány a szekrényben című zenés mesejátékhoz kapcsolódott. A teátrum ezzel a kezdeményezésével a Csabai Állatvédők munkáját segítette. Az adománygyűjtés mellett a projekt részeként, a színház művészei, az intézmény munkatársai és a Baross Imre Artistaképző Intézet diákjai vállalták több alkalommal, hogy a menhely gondozottjait sétáltatják. Az adománygyűjtő akció véget ért, így december 6-án, a menhelyen lévő állatokat is meglátogatta a Mikulás.
Egy sikertörténet is kapcsolódik az eseményhez, melyet Kiszely Zoltánné a menhely önkéntese osztott meg stábunkkal.